2010. június 27., vasárnap

Ars poetica

Egy méltatlanul felejtésre ítélt költő versrészletét hozom, mert már régen játszottunk.

"... EMBERT LEIGÉZEK A FÁRÓL JÁRJON
SZÁLEGYENEST ÁLLJON DE A VIRÁGNAK
LETÉRDEPELJEN..."


Ki ő?

5 megjegyzés:

  1. Verseim verse , Nagy Lászlótól.
    Milyen szép ez a sor....

    VálaszTörlés
  2. Nagy László: AZ ÉN SZIVEM

    Az én szívem játszik,
    ingemen átlátszik,
    másik szívvel tündérkedik
    hajnalhasadásig.

    Születtem, felnőttem
    durva gaz-erdőben,
    virág vagyok, attól félek:
    csalán lesz belőlem.

    Szaporodik évem
    fényben, égdörgésben,
    ecetért kell elcserélni
    minden édességem.

    VálaszTörlés
  3. Ez is nagyon szép. Néha feladom összehasonlítani J. A: Futtam, mint a szarvasok kezdetű versével. :o)

    VálaszTörlés
  4. Szépeket írt. Ma már értékelem, de középiskolában nem kedveltem.
    Emlékszem a "Tűz"? című versére, amit meg kellett tanulnunk fejből, gimiben. Nem tanultam meg, kétszer is egyest kaptam belőle, aztán úgy fejembe véstem, hogy ma is tudom...
    Gopál, emlékszel? Tudod-e még???

    VálaszTörlés
  5. Nagyon-nagyon szégyenlem, de a memorizálás soha nem volt erősségem. Illetve a zenében könnyen ment, mert a hangokat egy lépcsősornak láttam. Így könnyű volt megjegyezni, hogy mondjuk: fellépek a harmadik fokra, majd leugrom a mínusz ötre, onnan pedig az első lépcsőfokra. A hangzatok is számokban jelentek meg. 7,2,4,5: egy dominánsszeptim fordítása. Sajnos a szöveghez nem volt ilyen kapaszkodóm. Szenvedés volt számomra minden könyv nélkül megtanulandó szöveg. Szóval, nagy szégyen, de nem emlékszem.

    VálaszTörlés