Légy ma gyerek!

Menjünk vissza az időben többszörösen is!:o(




Ilyen volt mindig: hunyorgott, zavarban volt, nem értette, hogy kerül ide, és mi ez, kinek szól ez a nagy tapsvihar. Tényleg neki? Hiszen ő csak dúdolgat, és még a szövegre sem emlékszik rendesen. (Ezt többször el is mondta.)

Ars poetica

Egy méltatlanul felejtésre ítélt költő versrészletét hozom, mert már régen játszottunk.

"... EMBERT LEIGÉZEK A FÁRÓL JÁRJON
SZÁLEGYENEST ÁLLJON DE A VIRÁGNAK
LETÉRDEPELJEN..."


Ki ő?

Nagyon szeretem az operettet...

Lehet, hogy nem illik ebbe a blogba....
Egy barátom megörvendeztetett ezzel a videóval, közzé teszem. Talán ti is örültök neki.

Diana Krall

Egyik nagy kedvencem - majdnem bármit szívesen hallgatok tőle. Remélem, tetszik majd.

...a pacsirta..

Szintén Ő...:))

Szilágyi Ákos: (ukmukfuk)

ukmukfuk ne szólj!
ukmukfuk ne nyögj!
ukmukfuk ne nyafogj!
ukmukfuk-ukmukfuk -
mit kaffogsz? mi mekegsz?
mi vagy te? kecske? nyúl? -
ukmukfuk-ukmukfuk -
netán az Ős-Gonosz
mely mindent tönkretesz?
mit mondjak? furcsa vagy! -
ukmukfuk-ukmukfuk

ne siessünk

ne siessünk ne siessünk
vérpad mellett kötögessünk
máglyán krumplit sütögessünk
bámészkodjunk nézegessünk –
egy kis dombra a vérdombra
csüccsenjünk le még!

Ki ő, aki nyugalomra inti az emberiséget?

Virrad..

Virrad. Szürkűl a város renyhe piszka,
De túl, az enyhe, tiszta messzeségben
Új rajzlapját kifeszíti az égen
A hajnal, a nagy impresszionista.
Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol
És álmodozva pingál enyhekéket
S ragyogva tűzi az isteni képet
Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.

Kedves Eta és Latinka : )

Időszerű verssorok ....... ki írta , mi a vers címe?

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Eminescu leghíresebb verse ...Az Esticsillag

 

Volt egyszer, hol nem volt, talán

csak réges-rég mesélték,

császári szülők udvarán

virult egy ritka szépség.

 

Leányuk volt az - egymaga

s úgy tündökölt csodásan,

mint szentek közt a Szűzanya,

s a hold csillag-árban.

 

A büszke bolt alól kilép,

egy ablak-résbe lebben,

hol reá egy csillag égi-szép

csodája vár az estben.

 

Fölnéz: ott kél s a tengeren

szikrázó fényt ragyogtat,

és ringó hab-ösvényeken

vezet sötét hajókat.

 

Naponta látja és egész

hevével megkívánja:

pár hét után epedve néz

a csillag is a lányra.

 

Amíg ez álmodón hajol

föltámasztott kezére,

szívéig-lelkéig hatol

emésztő szenvedélye.

 

Ó, hogy fölizzik estidőn

a csillagfény az árnyba

takart kastély felé midőn

fölbukkan ott a lányka.

 

S ahogy kíséri lépteit,

a lányszobába loppan,

rá izzó fényhálót terít

hideg sugárból fontan.

 

Mihelyt e párnáján pihen,

a mellén zárt karokra

egy szikra surran sebtiben,

s a pilláit lefogja.

 

És a tükörből visszahull,

a lány testén remegve,

elfordult arcára simul

s a nagy lehunyt szemekre.

 

Ez mosolyog - a fény rezeg

a tükrön, s egy a gondja:

hogy alvás közben lepje meg,

s a lelkét átkarolja.

 

A lány alvón beszél vele,

és fölsóhajt pihegve:

- "Ó, éjszakáim hercege,

miért nem jössz? Siess le!

 

Szép csillagom, ó szállj le, jöjj,

egy fénysávon lebegve,

ragyogd be házam, tündökölj

tűnődő életemre!"

 

A csillag hallja, fölhevül

még izzóbban ragyogva,

s majd egyszer villan, s elmerül

legott a mély habokba.

 

Ahol letűnt, a tengeren

gyűrűzve ring ezernyi

fodor, s a mélyből fényesen

egy délceg ifjú kel ki.

 

Mint egy küszöb fölött, repül,

az ablakon beszárnyal,

kezében bot, körös-körül

befonva zsenge sással.

 

Aranyhajú s oly szép, akár

királyfi is lehetne,

csupasz válláról kék talár

omol le bogba szedve.

 

Az áttetsző arc árnya is

fakó, viaszfehér lett. - 

Oly szép halott, szemén a friss

sugár csak kívül éget.

 

- "Az űrből szállok én feléd,

mert hívásod üzent fel:

apám a mérhetetlen ég,

szülőanyám a tenger.

 

Hogy közel lássam lényedet,

a szobácskádig siettem,

lehoztam tiszta fényemet,

s a vízből létre keltem.

 

Ó, jöjj, legdrágább leányka, lám

én érkezem, nagy álmod:

az Esticsillag: légy arám,

és hagyd el szűk világod.

 

Koráll-csarnokba viszlek én,

ott lakhatsz mindörökre:

mi ott él lent a víz ölén,

te úrnő léssz fölötte."

 

- "Bár szép vagy, szebb az sem lehet,

ha angyalt fest az álmom,

de bárhogy hívnál is - veled

sosem lehetne szállnom:

 

ruhád, beszéded idegen,

nem élsz, csak fényed ér el,

én élek és te, léttelen,

megdermedsz, ha nézel."

 

*

 

Egy nap, majd három rebben el

s megint leszáll az éjjel,

a csillag szikrákat szemel

a lányra tiszta fénnyel.

 

Emlékeztette álma őt

az óceán urára:

sóvár szívében nagyra nőtt,

s fölizzik régi vágya:

 

- "Szép csillagom, ó szállj le, jöjj

egy fénysávon lebegve,

ragyogd be házam, tündökölj

lelkemre, életemre!"

 

Az Esticsillag hallja még,

majd szenvedőn kilobban:

helyén forogni kezd az ég

örvénylő távolokban.

 

A lég piros tüzet kavar,

s a végtelenbe önti,

a káosz mélyéről hamar

egy délceg ifjú jön ki.

 

Sötét haján fénykoronát

visel, s a nap tüzében

megfürdik, majd a lángon át

siet, hogy földet érjen.

 

Az éjszín gyolcson átragyog

szép márvány sima karja:

a halvány arcon gond sajog,

s a gondot bú takarja.

 

Hát nagy szemén kigyúl a mély

ábrándok fényvarázsa,

mint két mohó nagy szenvedély,

melyet betölt homálya.

 

-" Az űrből jöttem én feléd,

mert hívtál annyi hévvel,

apám a nap, mely fennen ég,

szülőanyám az éjjel.

 

Te legdrágább lányka, lám

én érkezem, nagy álmod:

Az Esticsillag : légy arám,

és hagyd el szűk világod.

 

Hadd tűzzek lágy aranyhajad

közé csillag-csodákat,

kövess az égbe, lásd magad,

hogy ott sincs szebb tenálad."

 

- "Te szép vagy, szebb az sem lehet,

ha démont fest az álmom,

de bárhogy hívnál is - veled

sosem lehetne szállnom!

 

A lelkem húrját tépdesed

e gyötrő szenvedéllyel,

úgy fáj nehéz tekinteted,

megperzsel, hogyha nézel."

 

-"Tehozzád szálljak én talán?

Nem érzed önmagadban,

hogy csak halandó vagy, leány,

de én, én halhatatlan?"

 

- "Az ékes szót nem kedvelem:

nem is tudom, hol kezdjem:

világosan beszélsz velem,

de én nem értem ezt sem:

 

Ha azt kívánod, mint imént,

hogy én legyek szerelmed,

úgy szállj a földre, társaként

halandó életemnek."

 

- "Te halhatatlan létemet

egy csók árán kívánod.

Tudd meg, szívem viszontszeret,

rád sóvárogva vágyott:

 

Mint bűn szülöttjét, itt alul

más köt le: földi törvény,

az öröklét tart még rabul,

de béklyóját letörném."

 

És szállva-szállt...tovább haladt.

A lánykáért rajongva

az égtől gyorsan elszakadt,

s eltűnt hosszú napokra.

 

*

 

Szolgált a házban akkoron

egy apród, csalfa, hetyke,

a bort ő tölti sok toron

a díszes serlegekbe.

 

A császárnét követve, ő

uszályát hordva lépdel,

de huncut fattyú, vakmerő,

ha erre-arra kémlel.

 

Két arcán, tyű! milyen remek

két rózsálló szirom van.

Hogy Katinkát lesse meg,

a lány nyomába loppan.

 

-"Be szép leány! Tűz vesse fel!

Különb sehol sem élhet:

fiú, ha most ügyes leszel,

szerencséd tán eléred."

 

S a lányt elkapta csendben egy

sarokban, s átölelte.

 - "Mit mersz te? Katalint? Eredj,

más dolgod is lehetne!"

 

- "Miért? Szeretném , hogyha rád

derű, nem gond szakadna,

ha csak nevetnél, és ha szád

egyetlen csókot adna."

 

- "Nem értem, mit kívánsz, mi kell,

hagyj békén, fuss el innen!

Az Esticsillag bűvöl el,

őt vágyom holtig itt lenn."

 

- "Nem érted? Majd adok neked

teljes szerelmi leckét,

ha nem haragvón néz szemed,

s ha megpuhul szívecskéd.

 

Miként a madarász cselét

hurkolja és kidobja:

ha én nyújtom karom feléd,

simulj te is karomba.

 

Nézz hosszan engem, hogy szemem

szemed fényét ihassa...

ha hozzám húzlak, kedvesem,

te ágaskodj magasra:

 

Ha arcom rád hajol, maradj

te arccal mozdulatlan,

hadd nézzük egymást így e nagy

töretlen kábulatban.

 

S hogy mindenképpen megtanuld,

mi vár a szerelemben:

ha ajkam lágy ajkadra hullt,

cserébe csókolj engem."

 

Hallgatja őt a szende lány,

szégyenkezőn, csodálva,

hol ámul, hol mulat szaván,

fél tőle, s mégse bánja.

 

Majd halkan szól:-"Ismerlek én,

ilyen voltál te mindig,

ily csacska, huncut kis legény,

de hozzám épp ez illik...

 

De ha egy csillag gyúl ki fent

ölén a néma árnak,

és roppant távlatot teremt

a tengermély magánynak,

 

pillám lehunyom titkosan,

mert könnyem érte ömlik,

midőn sok fénylő hab rohan,

és mind felé özönlik.

 

Hogy enyhítsen gyötrelmemen,

szerelmesen becézget,

de följebb száll a kék egen,

hogy hozzá el ne érjek.

 

Egy más világból néz ma már,

hideg fénnyel világol...

Örökre vágyom rá, habár

ő mindörökre távol...

 

A nappalom be fénytelen,

sivár pusztába vész el,

de oly csodás az éjjelem,

nem is fogom föl ésszel."

 

-"Gyermek vagy, lásd, ez az...Gyerünk,

hadd szökjünk el világgá!

Ha nincs, ki tudja még nevünk,

s nyomunkra sem talál rá:

 

ha szépen élünk, élvezet

és virág vár reánk ott,

szülőid elfelejtheted

s a csillag-vágyó álmot."

 

*

 

Indult a csillag. Szárnya nőtt

a végtelen egekben,

sok évezrednyi tért, időt

bejárt egy kurta percben.

 

Fölötte csillag-ár terül,

és csillag-ár alatta -

szüntelen villámként repül

cikázó tévutakra.

 

És látta, míg az űr vakon

vajúdott, mély homálya

hogy szülte - mint az ős-napon -

az első fényt világra.

 

S ahogy kiáradt, egyre nőtt,

mint tenger tört a csöndbe...

Ő szállt, a vágya vitte őt,

s kihunyt minden körötte:

 

hová elér, ott nincs határ,

sem szem, fölméregetni:

vajúdik tér s idő, habár

nem is tud megszületni.

 

Ott semmi sincs, - a szomjas éj

az szívja őt magába,

ez olyan nagy örvény, mint a mély

felejtés létlen árja.

 

- "Ó, vedd el öröklétemet,

atyám, és oldj föl engem,

áldassék érte szent neved

az égi végtelenben.

 

Akármit kérj, Uram, csak adj

nekem másféle sorsot,

hisz minden lét forrása vagy,

s a halált is te osztod.

 

Vedd vissza örök életem,

és villanó szemem vedd,

ezért cserébe adj nekem

egy órányi szerelmet.

 

A káoszból jövök, Uram,

hagyj ismét visszaszállnom:

a béke szült - s én szomjasan

csak e békére vágyom."

 

-"Hüperion, az űrön át

feltűnsz, miként a Minden:

Ne kérj olyan jelet, csodát,

minek formája nincsen!

 

Hogy ember légy, azt áhítod,

halandók földi mása?

Ha mind kihalt, s nincs senki ott,

megint jön más utána.

 

Ők szélre építik avult

rögeszméik világát.

Ha egyik hullámsírba hullt,

egy más siet nyomán át.

 

Bár fölöttük jó csillag áll,

sokat balsorsa győz le,

mi nem tudjuk, mi az: halál.

Nem mérünk tért s időt se.

 

Az örök tegnap méhe szül

új mát, de új halálra,

mihelyt az egyik nap kihűl,

egy újnak gyúl ki lángja.

 

Úgy véli: léte végtelen,

de halál van e létben,

az élet halálból leszen,

s elhal, hogy újra éljen.

 

Te megmaradsz, Hüpérion,

akárhol huny ki fényed,

nos kérj: - első szavam vajon

mit adjon - bölcsességet?

 

Vagy szádba oly hangot tegyek,

hogy dallamát kövesse

a hegység és a rengeteg

s a tenger sok szigetje?

 

Vagy tettben óhajtasz vajon

igazságot s hatalmat?

Nos vedd a földet, átadom,

építsd föl ott uralmad.

 

Adok sok árbocot neked,

s hadat, hogy szállj meg annyi

földet, vizet, mit csak lehet.

Halált nincs módom adni...

 

Kiért akarsz meghalni te?

Jöjj vissza, égi pályád

fordítsd a forgó földre le,

s meglátod, ott mi vár rád."

 

*

 

És visszatért Hüpérion

az égbe, volt helyére,

s mint annyi más esthajnalon,

a földre hullt a fénye.

 

A nappal est felé hajolt,

az éjjel is közelget.

A víz fölött fölkél a hold,

és habról habra reszket.

 

Ösvényre, gallyra ráterül,

szikrázva mind tovább száll,

lent két szerelmes gyermek ül

a sűrű lombú hársnál.

 

- "Ó, hadd, hogy arcom kebleden

nyugodjék, én szerelmem,

derűs szempárod édesen

az arcomon pihenjen:

 

tűnődésemre vesd szemed

hideg varázsú fényét,

örök békéd enyhítse meg

a szenvedélyem éjét.

 

Maradj fölöttem, el ne hagyj,

hisz enyhülésre vágyom.

Első szerelmem üdve vagy

s utolsó boldog álmom..."

 

Hüpérion már ittasult

szemük felé figyelt le:

Csupán a lány vállához nyúlt,

s ez őt forrón ölelte...

 

Oly édes illattal pereg

a hárs ezüst virága

a szőke fürtű két gyerek

fejére, dús hajára.

 

A lány szerelmes-ittasan

fölnéz. Ott látja fennen

a csillagot. S mi vágya van,

fülembe súgja csendben.

 

- "Én csillagom, sietve jöjj

egy fénysávon lebegve

az erdőn át, és tündökölj

boldog eszméletemre!"

 

Ez, mint a múltban, úgy ragyog

erdők, hegyek során át,

s vezérli elsikló habok

határtalan magányát.

 

De nem hull úgy, mint rég esett,

ha tengermélyre szállott.

- "Agyag-báb, mit számít neked, 

hogy én, vagy más a párod?

 

Ti boldog létnek érzitek,

bár szűk a földi katlan.

Míg én itt élek fönt, hideg

világban, halhatatlan."

 

  Franyó Zoltán  fordítása

Vers vasárnapra

Juhász Gyula: Mese

Egy világvégi házban

világszép lány lakott,

világ végére néztek

ott mind az ablakok.

Nem járt előtte senki,

nem látott senkit ő,

az Óperencián túl

megállt a vén idő.

A világszép lány nézte

a csillagos eget,

tavasz táján szívében

valami reszketett.

Hajába rózsát tűzött,

valakit várt nagyon,

de csak a csillag nézett

be a kis ablakon.

S a csillag oly közömbös,

hideg és halovány.

S hiába várt örökké

a világszép leány...

Kép: http://aranyrozsa.5mp.eu/honlapkepek/aranyrozsa/5UBGmaxpbX/nagy/repulo_varazssziget.jpg  

Ő

Rakovszky Zsuzsa
A kettő és az egy

Kezdetben ott állt a világ és köztem.
Akkora nagy volt, hogy észre se vettem,
hogy tőle kapja a bögre, a kisszék,
a kurta gyep azt a könnyű ezüst fényt.
Amikor elment, a hóba, a szélbe,
sírva kitett a világ küszöbére.

Később úgy jött, mint kedves fiatal nő,
ember-alakban, éppen ahogy illő.
De a Mindenség rejtjele, az arca
mindent ígért, bár ő nem is akarta.
A kozmoszt gyönge vállaira raktam,
sokallta, elment, magamra maradtam.

Most pilleként itt repdes a szememben
pillám mögött, és nem hagyhat el engem.
Most látom csak: az abroszból, a tálból,
a falból is az ő léte világol.
Az ág lombja, az árny bolyha mögött: ő.
Én elfogyok, s megint egy lesz a kettő.

Csak úgy. Mert szép.

Itt Ildi jutalma : )

 

Ki írta ?

 

Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylő, csábító szépség.
Az öreg arc szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagába-való, fenséges, nyugodt szépség.
A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme. S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belőle: s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta.

És még egy vers, amelyik önmagában is dallam : )

Kosztolányi Dezső: Ilona

Lenge lány,
aki sző,
holdvilág
mosolya:
ezt mondja
a neved,
Ilona,
Ilona.

Lelkembe
hallgatag
dalolom,
lallala,
dajkálom
a neved
lallázva,
Ilona.

Minthogyha
a fülem
szellőket
hallana,
sellőket,
lelkeket
lengeni,
Ilona.

Müezzin
zümmög így:
"La illah
il' Allah",
mint ahogy
zengem én,
Ilona,
Ilona.

Arra, hol
feltűn és
eltűn a
fény hona,
fény felé,
éj felé,
Ilona,
Ilona.

Balgatag
álmaim
elzilált
lim-loma,
távoli,
szellemi
lant-zene,
Ilona.

Ó az "i"
kelleme,
ó az "l"
dallama,
mint ódon
ballada,
úgy sóhajt,
Ilona.

Csupa "l",
csupa "i",
csupa "o",
csupa "a",
csupa tej,
csupa kéj,
csupa jaj,
Ilona.

És nekem
szín is ez,
halovány
kék-lila,
halovány
anilin
ibolya,
Ilona.

Vigasság,
fájdalom,
nem múlik
el soha,
s balzsam is
mennyei
lanolin,
Ilona.

Elmúló
életem
hajnala,
alkonya,
halkuló,
nem múló
hallali,
Ilona.

Lankatag
angyalok
aléló
sikolya.
Ilona,
Ilona,
Ilona,
Ilona.

Jutalomdal Latinkának, Etának és mindenkinek aki szereti :)

Részlet, egy naplóból...

"A szemei tűntek fel először nekem... Sose láttam ilyen szemeket, a tekintete, amelyet le nem vett rólam nyugtalanított és amikor elmentem, ez a tekintet rajtam maradt...Az egész találkozásból ez volt rám a legnagyobb hatással, a szemei. Foglalkoztatott, nyugtalanított, egyszer csak eszembe jutott, hogy én láttam már valahol ezeket a szemeket. Gondolkodtam, tépelődtem, újra és újra magam előtt  láttam, nagy homloka alatt a furcsa arcot, amelyet  idegenszerűvé alakítottak a szemek, s ekkor eszembe jutott, hogy a Louvre-ban az asszír - egyiptomi gyűjteményben láttam titokzatos szemeit, bizarr arcát, nem magyar, nem európai fejét."

Ki írhatta ezeket a sorokat és kiről?

LAtinka címéről mindig ez a vers jut az eszembe :o)

Göröghalmon mutatófa,
mutatófába Piroska,
belevéste ...
Nevem, nevem, szegény nevem,
mögötte ott a végtelen.


De ki véste bele?

Nagy kérdés...ki írta?

Szólj erővel, és nevezd meg
Ön nevén a gyermeket;
Szólj gyöngéden, hol az illik, -
S ne keríts nagy feneket.

Olykor egy-két szó is jobban
Helyre üti a szeget,
Mint az olyan, ki beléhord
Földet, poklot és eget,
S ordít, amíg elreked.

Megfejtés után jutalomdal szól a nyertesnek :))

Vers...

Meleg van, nyár van... Mit szólnátok egy kis vershez?

Ki a szerző? Mi a vers címe? Hogy hangzik az utolsó szakasz? (Nekem az tetszik a legjobban.)


Nagyon nyíltkék az ég itt,
Dombok és tölgyesek,
S a tölgyek dombos lombján
Harsány szajkó fecseg.
Fű közt kéken csilingel
Millió kis harang,
Imát hadar a csöndben
Az ér a sás alatt.


Határidő: holnap 20 óra :)

Megoldás

Úgy tűnik, nem nagyon van kedvetek keresgélni a Papp Márió-vers címzettjét.
Hát elárulom:
Weöres Sándor

Szabó Éva
Hét csoda

Tudod, mi volt a hét csoda?

egy újszülött kis homloka,

egy falevélen az az ér,

amely a gyökerekig ér,

egy szó, mely idejében jött,

egy darab ég és a csönd fölött,

egy kéz, amely utánad nyúlt,

mikor csillagod a földre hullt,

télen egy jó meleg szoba,

s ha szépen érkezel... Oda.

Frida Kahlo

Olvasásra, böngészésre ajánlom ennek a csodálatos festőnőnek az élettörténetét:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Frida_Kahlo
http://www.c3.hu/~ligal/ManaFrida1.html
A neten igen sok festménye van fent, érdemes azokat is megnézegetni.

Kép: http://hispanicartists.wikispaces.com/file/view/Kahlo_Self_Portrait.jpg/36582109/Kahlo_Self_Portrait.jpg

Ajándék nektek, csak mert szép : )

Ki írta a verset?Mit tudtok a költőről?

Robban a nyár, a forró pipacsok
árva fejére a nap acsarog,
ijedtében éretté szőkül a búza,
tömött kalászát a föld hívja-húzza.

Robban a nyár, kipufogó csövén
traktoroknak viaskodik a fény;
cséplő-aratógép kaszálva jár,
mint óriási, fém-gázlómadár.

Robban a nyár, az ég tengerei
lusták a melegben hullámzani;
úgy robban a nyár, hogy mindenhova jut

fény-szilánk, szívet melegíteni:
robban a nyár, hogy szétporlik a múlt,
-- ó, még minél több `ilyen` háborút!

Ki ismeri a szerzőt?

(fegyvertelen)

fegyvertelen vagyok
fegyverként ezt adta kezembe apám
a védtelenek reflexeit
ez az én védettségem
egy állig felfegyverkezett világban

A szerző Papp Márió (1948 -).
A feladat pedig az legyen, hogy keress tőle más verset.

Én is mutatok tőle egy másikat:

(Három hosszú héten át)

Három hosszú héten át
szöktem erdőn réten át
útlan úton untalan
kallódtam csak egymagam
Kormos karmos karvaly ég
csapda gát és szakadék
mocsár mart meg meredély
száz veszéllyel tele éj
szegte szívem szüntelen
ennyi volt az életem
Féltem felhők futását
arcok múltba hajlását
bújtam baljós berkeket
mentettem a lelkemet

Ehhez meg az a kérdés, ki a vers címzettje.

Jó keresgélést:
Eta

Egy kedvenc idézet a sok közül

Alább egy idézet olvasható az én egyik kedvencemtől. Semmi perc alatt kiguglizzátok majd, ki ő, de legyen az a feladat, hogy akinek kedve van hozzá, böngésszen kicsit a szerző gondolatai között és írja be a neki tetsző gondolatsort. Nem lesz kárba-veszett idő.


„Hánynak-vetnek a külső események? Találj már rá időt, hogy valami jót tanulj, s szüntesd be az ide-oda kapkodást. De vigyázz, nehogy valami más tévelygésbe bonyolódj! Mert balgák azok, kik sürögve-forogva belefáradnak az életbe, s nincs határozott céljuk, ami felé minden törekvésüket és egész eszmevilágukat irányítanák.”

(A kép eredeti helyét sajnos nem tudom, régen másoltam már ki...)

P.s. nyerni nem lehet nálam semmit - max. pár kellemes percet  :-)

Egy a tizenkettőből....

Nyárelő

      Kékell a Küküllő,
      talán a nevét is
      kékellő színéről
      kapta ez a szép víz.

      Kikeleti kék ég,
      nyárelői árnyak
      összeszoktak szépen,
      és nevévé váltak.

      Vagy az örök fűzfák
      lombja közt üdülő
      legelső rigónak
      füttye a Küküllő.

      Kékellő Küküllő,
      kökényszemű tündér.
      Szívemhez, nyelvemhez
      hozzáédesültél.

      Járhatok akárhol,
      minden folyóparton
      a te nyárelői 
      susogásod hallom.

Kányádi Sándor

Első lépés

Mindenkit üdvözlök. Köszönöm a meghívót. Örülök, hogy játszhatom veletek.
Elsőre - bemutatkozásként - hoztam egy verset. (Szerintem gyönyörű.)

Úristen fekszem a nyűves veremben
s tudom, hogy meg nem szabadítasz engem.
egy életen át hordoztam neved,
s elpusztítasz, mint ellenségedet.

Falusi kovácsra emlékezem,
kisfiát agyonverte részegen.
Kalapács zuhant, csont recsegett,
kormos, véres gubanc hörögte: "vizet!".

Mert nem volt senki más bizalmasa
a meggyilkoltnak, csak a gyilkosa,
vékony karját annak nyakába fonta,
az apának a gyilkost panaszolta, s meghalt.

Így ölsz meg engem Istenem,
s rád hullok, mert más nincs nekem.

Szegusz öt jó megfejtés után felajánlott egy kis ajándékot. A következő ötöt szívesen "díjaznám" én.
Jó keresgélést:
Eta

Üdvözlet

Örömmel lépek közétek - ha a rejtvényfejtők  táborát nem is fogom szaporítani - de talán néhány szép verssel, gondolattal meg tudom majd örvendeztetni az olvasókat. Egyelőre most csak egy tavaly, a kertemben készült virágfotót hoztam:

Vers, a szépségéért

Aranyosfodorka küldte nekünk ezt a gyönyörűséget általam, mert valahogy nem sikerült belépnie! Kérlek benneteket, küldjetek meghívót, mert én béna vagyok!!! Aztán miattam maradnak le a "tuti" irodalom tudorok és kedvelők, millió kincsükkel!...
Köszönet a versért!:)

Kányádi Sándor: Vannak vidékek

Vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez, csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül…

Haladjunk tovább...

Ki írta az alábbiakat:

"Dr. Petényi Géza, európai hírű gyerekgyógyász, a szabadkőműves alapítású Fehér Kereszt Gyermekkórház - ma: SOTE II. Gyermekklinika a Tűzoltó utcában - igazgatója, családunk barátja volt. A legenda szerint egyéves koromban, amikor tüdőgyulladásban a véghez közeledtem - még nem volt antibiotikum -, ő mentette meg az életemet. Mint Karinthy barátja, tagja volt a Gézák székének. Az Utazás a koponyám körül lapjain megemlékezik róla. Anyám egy életen át szerelmes volt belé, természetesen csak plátóian. Ez nagy mutatvány lehetett, mert Petényi híres nőfaló volt, méghozzá olyan tehetséges, hogy elhagyott szeretői is imádattal emlékeztek meg róla. Soha nem tudtam rájönni, hogyan hozta létre ezt a csodát. Halálának első évfordulóján anyám beavatott egy szép tervébe: egy szál fehér rózsát visz a sírjára, s mellette meggyújt egyetlen fehér gyertyát. Sírva jött haza. Mire odaért, már legalább harminc rózsacsokor borította a sírt, és megszámlálhatatlan gyertya égett. És még mindig jöttek a nők."...

Bocsánat, hogy ilyen sokat idéztem, de...
Szóval a kérdésem, hogy ki írta és mi a mű címe?

Mit gondoltok, hogy legyen a "díjazás"? Én a 3 pontot összegyűjtőknek tiffany-apróságot ígértem, még a játékom indulásánál, de az még nem jött össze senkinek! Úgy gondolom, ha összejön, akkor teljesítem, de beleszámít a blogom játékának megfejtése is! Aztán "szétszedhetjük", mert az irodalom önállósult..., én meg maradok a blogjaimnál. Jó lesz így?

Komolyabban...

Én egy komolyabb hangvételű részletet hoztam nektek. Tudjátok honnan származik? Ki a szerző?

"1953 nyarának elején, kinevezése napján a Parlamentben Nagy Imre miniszterelnök megígérte a jogtalanul bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátását. Júliusban elkezdődött a három évvel korábban titkon létesített ..... tábor felszámolása.
Pontos látszámukat sohasem tudtuk meg. Körülbelül ezerháromszázan lehettünk, de ekkorra mintegy százötvennel voltunk kevesebben, bár a fogdán egy ideig talán száz vasutast tartottak, akiket sohasem láttunk, és akik sorsáról nem tudtunk."

Természetesen az eredeti szövegben szerepel a település neve, én szándékosan kihagytam. :))
De Ti olyan ügyesek vagytok, így úgy gondoltam, fölöslegesen írnám be. :)
Holnap délig várom a megoldást! (Fogadni mernék, hogy nem kell addig várnom! :D)

Haladjunk a korral!

A következő feladvány:

hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker
nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter


Remélem,könnyű lesz! Ezért van még egy része a feladatnak: válaszként írj egy másik ilyet ettől a szerzőtől!

Holnap délig jöhetnek a válaszok! Nem baj,ha úgy érzed,hogy előtted már megfejtették,hadd olvasgassunk!

Latinkának....... és mindenkinek

játék megint tőlem...

"Mert tudod,  valahogy így van ez: az ember jár-kel a világban, mint valami nyugtalan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belőle, és ezzel el is rontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek. A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fáradsággal, de haszon nélkül. Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált. Pedig ma már annyira van vele, hogy ha valami szépet meglát, nyomban arra gondol: mi hasznom lehetne ebből? S ezért van az, hogy amit ilyen céllal fölépít, az hamarosan le is dől. Legtöbbször egy másik ember dönti le, aki irigyli a hasznot, és a helyén nem marad más, csak egy folt csalán: az ember örök nyoma."

Még egy csodakönyv .....szeretném ha megmondanátok a könyv címét, íróját .

Gyönyörűséges  lesz a  díj  . Megéri játszani.

és ez itt a ráadás....vagy új feladvány?

'Néma gyereknek az anyja sem érti szavát.' Ez volt a baja. Ebben a buta közmondásban benne volt minden baja. Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek. (...)
A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani.

Latinkának szerettettel :)

  Tudom, hogy ez egy szomorú dal, de csodaszép, és az ember nagyságának tanúbizonysága.


 Hamarosan jön a bónusz, mindkét játékosnak.
 Kár, hogy nem vagyunk még többen ,....      de leszünk bizonyára : ))

Nehéz lesz?

Jó Teremtőm, tu­dod-e, hogy itt van­nak a kö­vek,

itt van­nak a fü­vek, erdők, egy kü­lön kis vi­lág

egé­szen itt van a he­gyek ka­ri­má­ja kö­zött?

Tu­dod-e, hogy itt még nem volt az özön­víz óta

új olaj­ág, mely a bé­két hir­det­te vol­na, tu­dod-e,

hogy em­be­ri lá­va ég, tü­zel min­de­nütt kö­rü­löt­te?

Tu­dod-e, vagy csak meg­fe­led­kez­tél ró­la, hogy itt is

úgy éne­kel­nek egész nap a ma­da­rak, mint a föld­nek

töb­bi sok ré­szén, s té­ged di­csér­nek?

Tu­dod-e, hogy a ri­gó te­leszáj­jal ki­ált­ja a reg­gelt,

s a csa­lo­gány a hold út­ját kí­sé­ri ze­né­vel?

Tu­dod-e, hogy a pa­ta­kok is oly szé­pek itt, hogy

pár­ju­kat ke­res­ni kel­le­ne akár­hol, s hang­juk

mi­lyen er­dei vad szim­fó­ni­át ját­szik?

Tu­dod-e, hogy itt a vi­rá­gok tar­káb­bak, mint

más­hol a lé­lek, a föld­nek, fá­nak, bo­gár­nak is

sza­va van és be­szél és sír és ka­cag, ám­de ho­gyan

hal­la­nák hang­ját, ha in­nen a se­gély­ki­ál­tás sem

hal­lat­szik messzi­re?

Tu­dod-e, hogy itt is em­be­rek él­nek,

kik annyit dol­goz­nak, hogy lel­kük sza­kad meg be­lé,

éle­tük örö­kös kín­ló­dás, s fáj­dal­mak sor­tü­ze

olt­ja ki mé­csük? Tu­dod-e, hogy te­hoz­zád for­dul­nak,

tőled vár­ják sor­suk jobb­ra for­du­lá­sát?

Jó Teremtőm, tudsz-e va­la­mit ró­luk? 

 A vers címét és íróját szeretném ha megneveznétek.

A születési névért bónuszpont jár.
Holnap este a határidő.
Díj .....dal lesz megint

Jókedvet adj

Garai Gábor:

Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

Milyen jó lenne,ha ennyire egyszerű lenne valóban!