"Egyik ősszel vásárra mentem nagyapámmal. Hideg hajnalon indultunk, amikor még szikrázva égtek a csillagok, és a hold sarlója álmos sárgán hullt az erdők ölébe, és késő délután kocogtunk hazafelé, amikor már a vetésekről a síkvizekre húztak a vadludak, és a varjak károgva gyülekeztek éjszakára a nyárfákon.
Ballagtak a lovacskák, és én odasimultam öregapámhoz, mint a hajtás a vén fához. Talán arra gondoltam, hogy évek múlva hozzám simul majd így valaki, aztán meg őhozzá, de el nem fogyunk soha-soha az őszi utakról... - talán arra, hogy nekem adja nagyapám a karja melegét, mellyel átkarolva tartott, hogy tovább adhassam annak, aki utánam jön."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése