2010. augusztus 7., szombat

Így kezdődött

Lázár Ervin
A láda
Aznap várták haza messzi földről Jósvai Jancsit, azért pillongattak gyakrabban az országút felé.
Így hamarabb észrevették a közeledő embert, mint máskor, már akkor, amikor befordult a
Nagysaroknál. De már messziről gyanúsnak tűnt. Mert Jósvai Jancsi magas és könnyűléptű, ez
az ember meg tömzsi volt, és súlyos, úgy lépkedett, hogy majd beszakadt alatta a föld. A kalapjának is furcsa formája volt, nem olyan, mint errefelé szokásos. S ráadásul az ember
valami nagy, nehéz tárgyat cipelt, s mindenki tudta, hogy Jósvai Jancsi ajándéka nem efféle,
némelyek még abban is reménykedtek, talán nem is tárgy lesz.
- Ez valami idegen - mondta Bartalosné, és mindenki ment a dolgára, persze fél szemmel azért
lesték, kit keres az ember.
Nem sokat teketóriázott, megállt az első lakás előtt, csak annyit lehetett látni, hogy valamit
nagyban tárgyal Bűtösékkel, aztán Bűtösné kitárta az ajtót, az ember megemelintette ládaforma
csomagját és bement.
Nemsokára aztán Bűtösék ablakán kékes fény villant, elsötétült, kifényesedett, cikázott,
futkosott.
Talán tűz van odabent. Szotyori István odasietett, benézett az ablakon. Földbe gyökerezett lábbal állt. A homlokát az ablaküvegnek szorította.
- Mi van bent? - kérdezte Szabóné.
- Egy lány, egy lány van a ládában - motyogta Szotyori István -, csillagok vannak a hajában.
- Elment magának az esze - mondta Szabóné, és az ablakhoz sietett. Előbb beleszorult a szó,
aztán meg majdnemcsak sikítva mondta: - Az meg egy ember pisztollyal, odanézzen, egy ember pisztollyal.
Mit csinálnak ezek ott az ablak előtt? Lassan odagyűlt az egész puszta, ágaskodtak, lökdösték
egymást, hogy az ablakhoz férjenek. De akkor kinyílt az ajtó, kijött az idegen, furcsa kerek
kalapjában furcsán mosolygott, s mintha nem is Bűtösék, hanem ő volna a házigazda, azt mondta:
- Tessenek befáradni.
Ott ültek hát tátott szájjal, fölkiáltva, fölsikkantva. A ládából dőlt rájuk a kép, előbb bokáig ért, aztán mellközépig, majd szép lassan ellepte őket.
- Mindenki itt van? - kérdezte az ember.
- Jósvainé nincs - mondta Szabóné -, főz a fiának. Állítólag ma jön meg a fia messzi földről.
Az ám, a Jósvai Jancsi!
- Ne beszéljen annyit - mordult rá valaki.
Az idegen átment Jósvainéhoz.
- Jöjjön, nézze meg. Ilyet még nem látott.
- Főzök a fiamnak - mondta az asszony -, most jön meg messzi földről.
- Ráér vele - nyugtatta az ember -, jöjjön csak.
Jósvainé félrehúzta a lábast a csikótűzhelyen. Ment az ember után.
Csüggtek a ládán. Lüktettek. S akkor a kalapos fölállt, a fejük fölé emelte a kezét, valamit
motyogott. A láda kifényesedett, villant, magába szívta a sok embert, üres lett Bűtösék lakása,
falai megrepedtek. Az ember fölugrott, a láda köré tekerte a drótot és megemelte. Látszott, most sokkal nehezebb, mint amikor behozta. Sietősen ment az országút felé, hogy lerövidítse az utat, átvágott a búzavetésen. Letört búzaszárak maradtak mögötte. Jó sötét este volt már.
Az országúton egy fiatalember jött vele szemben. Megállt.
- Ember, mi van a maga ládájában? Sírás hallatszik belőle.
- Sírás? Talán nevetés.
Tényleg, sírás vagy nevetés?
Jósvai Jancsi - mert hiszen ő volt - futni kezdett. Otthon minden üres volt.
- Anyám! Emberek! Merre vagytok?
Jósvai Jancsi benyúlt az inge alá, egy pici fényecskét vett ki belőle.
A falon beforradtak a repedések, a letiport búza felegyenesedett. Különben csend volt. Sehol senki.

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű mesét találtál ! Bizony jól emlékszem én is a hatvanas évek legelején, amikor a szomszéd megvásárolta az utca első TV-jét, mekkora szenzáció volt.
    Ennek a történetnek azonban nagyon sokban igaza van. Gyengültek a baráti, családi rokoni kapcsolatos, s néha elgondolkodom, hogy a szinte határtalan tudás, amit kapunk "tőle/általa, mennyit nyom a mérlegen ?
    "Megérte"-e a csere ???
    Bizony sokszor érzem azt, hogy "NEM !"
    Ugyanakkor pedig gondolj arra, ha az Ember mindig ragaszkodott volna a régi megszokott, jól ismert és bejáratott dolgaihoz. Tán még ma is kővel csiszolnánk tüzet egy barlangban...
    A baj az, hogy az arányokkaal nem tudunk megbirkózni. Kell a TV, Internet is, de fontos a család, a barátság, az emberi közösség is.
    A szivárvány is úgy gyönyörű, ahogy látjuk: ezernyi árnyalatú színeivel. Milyen dögunalmas lenne, ha csak 2-3 színe lenne...

    VálaszTörlés
  2. Ismertem és nagyon tetszett már akkor!
    Képzeljétek, mi nem használjuk a "ládát"...Még a szélesebb családban is megszólnak minket ezért. Viszont mi nem engedjük, hogy a hétköznapjainkra rátelepedjen az az - nagy mértékben- őrület, ami abból dől!!! Amit látni akarunk, azt megnézzük, elolvassuk, vagy meghallgatjuk máshol és jókat beszélgetünk a családunkkal, barátainkkal. Szerencsések vagyunk, hogy megtehetjük! Meg azért is - ne vegyétek dicsekvésnek, de nem hagyhatom ki! -, mert kb. 30 évvel ezelőtt találkozhattunk Lázár Ervinnel, akit családostul hozott el hozzánk az erdőbe - még erdészházban laktunk - a férjem nagybácsija, aki szintén író volt és egy napot tölthettünk velük!:) Sosem fogom elfelejteni!

    VálaszTörlés
  3. Azt gondolom,hogy L. E. sem mondja azt egyértelműen, hogy csak rosszat hozott, hiszen megválaszolatlan a kérdés, sírás vagy nevetés hallatszik-e a ládából. Jókat szoktunk vitatkozni a gyerekkel, amikor erről a novelláról beszélgetünk. Többnyire ugyanazt fogalmazzák meg, amit A. F. írt, és roppant érdekes, ahogy eljutnak eddig a következtetésig.
    Ildi! Biztos nagy élmény volt. Jó lehetett Neked. Már csak az erdészház miatt is.

    VálaszTörlés