A pityóka becsülete
Mióta a krumpli – előkelőbb nevén burgonya – nevezetű növény a spanyol hódítók jóvoltából a 16. század vége felé elindult diadalútjára és a 18. század végén gyökeret vert tájainkon is. Azóta nálunk, Székelyföldön, a pityóka nevezetű gumó népszerűsége töretlen. Így becsülete sem szenvedett s nem szenved csorbát. A pityóka nem „finnyás”: a zordabb éghajlatú Csíkországban és Gyergyóban épp oly vidáman megterem mint Udvarhelyszéken. S amíg odaát, Magyarországon a belőle készült étkeket olyan előkelő nevekkel illetik mint, burgonyapüré, krumplipaprikás, hasábburgonya, rakott burgonya, addig minálunk, székelyeknél ezek nemes egyszerűséggel pityókapire, pityókatokány és szalmapityóka néven kerülnek az egyszerű halandók asztalára.
Aki a magyar államhatárok közül egyszer is Erdély eme tájaira téved, az maximum egy nap alatt egyenlőségjelt tett a burgonya és a pityóka szó közé, és többé nincs szüksége arra, hogy izzadva fellapozza a székely – magyar szótárt, ha a vendéglátó háziasszony pityókalevessel kínálta. Ugyanígy a Pannonföldre tévedt székely atyafi is hamar elsajátítja, hogy ami otthon murok az odaát sárgarépa, és nem süteményről álmodik, ha a „magyarok” mákos tésztával kínálják. Legfennebb annyit mond, hogy „na, me laska!”.
Egy nemzet lennénk, egy nyelvet beszélünk, megértjük egymás szavát szótár nélkül is, még akkor is, ha néhanapján az olyan tájszavaink, mint a pityóka bezavarnak a képbe. Ez így van rendjén, gondoltam én, a balga. Mindaddig, amíg ebben a hitemben meg nem rendített egy váratlan „felfedezés”. Minap egy idegen szó magyar jelentése után kutatva, ráakadtam az Idegen Szavak Gyűjteményére. A keresett idegen szót sikeresen „magyarítottam” is, s gondoltam, szétnézek egy kicsit még. Akkor ütött belém a ménkű, amikor a ciszticerkózis, szignifikáns, onomatopeitikus, konszolidáció, tripanoszómiázis és egyéb kimondhatatlan nyelvgyötrők bábelében megláttam, hogy ott árválkodik a mi pityóka szavunk is. Abban a szent minutumban fellobbant bennem a székely virtus, s rittyentettem is egy levelet azonsmódulag a honlap szerkesztőjének, hogyaszongya:
Tisztelt szerkesztők!
Nagyon jó és hasznos, hogy létezik egy ilyen honlap, ahol „megfejthetők" az idegen szavak. Minap azonban döbbenten vettem tudomásul, hogy az itt nálunk, Székelyföldön (ahol a bab neve is „fuszulyka" vagy „paszuly"), oly ízes és nagyon gyakran használt „pityóka" szó is idekeveredett. A pityóka nevében kikérem ezt a bakit magamnak, ugyanis, legjobb tudásom szerint a tájszó nem minősül idegen szónak. Amennyiben Önök is így gondolják, kérem tisztelettel, hogy jelezzék. Üdvözlettel, stb.
A válaszra nem kellett sokáig várnom:
Üdvözlöm Emese!
Teljesen igaza van, töröltem a pityóka szót!
Köszönjük a segítségét, aláírás, stb.
A sikeres becsületmentési akció, amelynek során sikerült megmenteni a pityóka szavunk becsületét, s visszahelyezni őt ősi rangjába, orcámon önelégült mosollyal pötyögtettem válaszomat:
A csíki „pityókások” nevében is hálás köszönettel,
Lázár Emese
Hargita Népe
http://erdely.ma/publicisztika.php?id=48928&cim=a_pityoka_becsulete&autoid=34226&year=2010&month=07&day=06&what=archivumhttp://erdely.ma/publicisztika.php?id=48928&cim=a_pityoka_becsulete&autoid=34226&year=2010&month=07&day=06&what=archivum
Böszörményi születésű nagymamám is- aki soha nem járt Erdélyben, meg máshol sem - pityókának hívta a krumplit. :o)
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésTündéri sztori ! Gratulálok ! :-)
VálaszTörlésAzért az elég nagy szegénységi bizonyítvány, hogy "szakemberek" nem tudják megkülönböztetni az idegen szavakat a tájszótól! Gratulálok Lázár Emese szemfülességéhez és köszi a cikket!:)
VálaszTörlés